Hungaroo

A rohadt életbe, hát csak addig húztam, hogy mindjárt indulhatok is haza… beleolvastam az utolsó postba, hogy mégiscsak hol kellene folytatni és csúnyán a kb. 3 hónappal ezelőtti eseményeknél tartok, úgyhogy bele is csapok a lecsóba…

Uhhh, jut eszembe, lecsó… még szerencse, hogy minden alapanyagot megtalálhatsz itt egy jó kis lecsóhoz, különböző nemzetek gyermekei meg imádják, mint állat. A hátizsákos szállások közös konyháiban rendszeresen rendes kis nemzeti esteket csaptunk. Hol olasz tészta-partikat, hol spanyol reggeliket és persze magyar pörkölt és lecsó bálokat…

Magnetic Island-ot követően egy éjszakát töltöttünk még Mission Beach-en, ami gyönyörű esőerdőket keresztülszelő túraútvonalairól és extrémsport adottságairól híres. Néhány hónap múlva – ami mához két hete volt egészen pontosan – csoporttársaimmal ismét visszatértem ide egy raftingtúra erejéig, beszarás volt…

Béreltünk egy böszmenagy családi autót, bevágtuk magunkat hatan és husssssssssssssshhhhhhhh….

Eddig is ismertem a rafting komoly csapatépítő tulajdonságát, de a közös mókázások után most értettem meg igazából egy komolyabb erősségű pályán, hogy mitől is igazán az.. A pálya 4 – 5ös fokozatú volt, a maximum 6osból – tényleg szopatós. A hajóban 6an eveztünk, plussz az új-zélandi kormányos-vezető – aki nélkül jegyzem meg nagyon halkan még mindig ott küszködnénk két szikla közé szorulva…

Egy picit paráztunk is, mert néhány hete egy ember ugyanezen a pályán halt meg, saját hibájából; egy kettes kajakban olyan helyre eveztek, ahova szigorúan tilos lett volna, felborultak, emberünk meg beékelődött két szikla közé. Csúnya eset… Szóval, a túra elején össze-vissza eveztünk, fel is borultunk egy párszor és pufffff bele a jéghideg zuhogó folyamba. Aztán vezetőnk elmagyarázott néhány fogást, mi meg nagyon figyeltünk, először rá, aztán egymásra és ment minden, mint a karikacsapás…

Mission Beach után végre megérkeztünk Cairns-be, a Nagy-korallzátony legkedveltebb üdülő-, a Világ összes backpackerének találkozóhelyére. Az első néhány éjszakát a szállodában töltöttük, aztán én elfoglaltam lakhelyemet, amit 1 hónap után le is cseréltem, hogy végre ne a szomszédból kelljen lopnom a szuperlassú netet.

Hogy mik történtek eztán, csak tényleg nagy vonalakban. Mielőtt Jaime elutazott, még volt szerencsém végigizgulni egy kisebb spanyol társasággal az Európa bajnokság döntőjét… képzelhetitek… Jaime a győzelem után gyakorlatilag ruha nélkül randalírozott az utcán, egy olyan városban, ahol már azért is bevisznek a rendőrök, ha csúnyán nézel és segg részeg vagy…

Miután a srác elutazott – vissza Sydneybe, aztán Thaiföldre, ahol szerencsésen le is késték a gépüket és vehettek új repülőjegyet – én még felruccantam Cape Tribulation-be Daniékkal. A hely rettenetesen gyönyörű. Itt találkozik két Világörökségi oltalom alá vont terület, a Nagy-korallzátony és az Világ egyik legöregebb őserdeje. Tényleg komoly, a megfelelő társasággal meg a legjob:DDDD

Aztán szépen lassan mindenki lelépett a városból, Dyna az óriásszájú lány és Frank – egy újabb holland elmebetegségJ – utaztak tovább Thaiföldre, még Dani is maradt egy-pár hétig, aztán ő is követte őket, én meg maradtam itt egyedül… megint…

Na de itt voltak nekem az új lakótársaim: Ludas Matyi, akit már említettem. Két német lány, akik Angliában tanulnak kreatív írást DD és igazi írónő lesz belőlük, ha minden igaz. Ne és itt volt Michael, az ozzi kripli, aki valamikor valami speciális katonai egység tagja volt, de az egyik gyakorlaton, amikor éppen egy helikopterből ugráltak kifelé – a nem normálisak -, emberünk elvétette az egyik ugrást és apró darabokra törte az egyik térdét. A hadsereg annak rendje és módja szerint leszerelte, fizetett neki egy csinos kis kompenzációt, de a rehabilitáció költségeit már nem. Csórikám, évek óta él kioperált térdkaláccsal különböző drogokon és majd megőrül a fájdalomtól. Amikor nagyon el volt szállva, néha tényleg azt hittem, hogy az éjszaka kiírtja az egész házat. A hely egyébként – főleg összehasonlítva a sydney-i lyukkal, ahol laktam – több mint elfogadható volt. Mindenkinek saját hálószobája, tök felújítva, hatalmas nappali és konyha, a kertben bbq sütő és jacuzzi!!! Nem vicc, de igazából ez sokkal jobban hangzik, mint amilyen valójában, ugyanis ki a fenének van kedve beülni a 38 fokos bugyogásba, amikor kint közel 40 fok van… de van és kész…

Az élet amúgy rendkívül „unalmasan” telt itt: délelőtt és délután suli, aztán általában sötétedésig a város mesterséges!! tengerpartján lógtunk – ugyanis itt nincsen a szó klasszikus értelmében vett tengerparti strand, a krokodilok, meg medúzák miatt. Este meg többnyire a csoporttársaimmal sütögettünk, vagy a lakótársaimmal hűtöttük magunkat, belülről..

Úgy másfél hónapja megint új lakásba költöztem, a különbség csak annyi az előzőhöz képest, hogy itt jacuzzi helyett medence tartozik az appartmanokhoz és végre van európai sávszélességet megközelítő sebességű net… Ebben a házban aztán megint sikerült jó arcokra lelnem, úgyhogy egyáltalán nem panaszkodom. Eleinte írekkel – asszem ők találták fel magának az ivásnak a fogalmát – meg egy angol lány-párral laktam, aztán szépen lassan ők is eltűntek, és jött helyettük egy új-zélandi lány és egy kanadai páros. Hogy mennyire rohadt pici a Világ, arról csak annyit, hogy a kiwi lány néhány éve Európában utazgatott és többek között meglátogatták Magyarországot is. Két dologra emlékszik kis hazánkból, az egyik, hogy óriás lóbarátként, meglátogatták Szilvásváradot, meg a Lipicai Ménest, a másik pedig egy borfesztivál, valahol Budapest környékén… hát persze hogy EtyekJ Gyorsan ki is kérdeztem, hogy milyennek találta a mi kis fesztiválunkat. Kevesellte az angol nyelvű tájékoztató táblákat – nem talált – és imádta a borokat. Amiért azonban még ma is szívesen emlékszik az ott töltött borgőzös délutánra, az a mobil illemhelyek ergonómiailag tökéletes elhelyezése – én mindig mondtam – volt, na jó, meg a állítólag a borok sem voltak rosszakJ Pali, a lány arra már nem emlékszik tisztán, hogy mindenhol elfogadták-e a kóstolójegyet…

Az egyik oka annak, hogy ebbe városba jöttem, hogy merülhessek a zátonyon, a Világ egyik legcsodálatosabb merülő helyén. A kínálat, különböző túrák terén eléggé széles, tekintve, hogy ez a térség fő vonzereje, így hát egymást érik a különböző utazás- és merülés szervező irodák. Találhatsz itt viszonylag olcsó túrákat és rohadt drága, puccos csomagokat, 1 napostól egészen az egy hetesekig. Röpködhetsz hidroplánnal, helikopterrel, vagy kisgéppel kedvedre, mehetsz krokodilfarmra, vagy be az őserdőbe vonattal, csobbanhatsz kristálytiszta tavakban miközben beúszol a vízesés alá, meg ilyenek.

Mivel én mindenképpen szeretnék minimum egy hetet a zátonyon tölteni, viszont, ha nem muszáj, nem fizetnék érte több ezer dollárt, ezért már az első hetekben elkezdtem hajtani a különböző cégeket és irodákat valamiféle búvárhajon végezhető munka után. Találtam is egy szupernek tűnő céget, akik egy hetes túrákat szerveznek, és mindig szükségük van önkéntesekre, akiknek nem fizetnek egy megveszekedett vasat sem a hajón végzett munkáért, viszont ingyen merülhetnek, napi háromszor… Gyorsan jelentkeztem, be is regisztráltak, már csak várnom kellett az indulás napját. Két nappal a hajó kifutása előtt, amikor már másra nem is tudtam gondolni, csak arra, hogy hamarosan megint csobbanhatok, hát nem lemondták… Nyomorultak, állítólag nem jött össze kellő számú jelentkező és kénytelenek ilyenkor visszamondani az önkénteseket… biztos sajnálják az oxigént a palackból, amibe nagyjából kerülnél nekik, vagy ilyesmi… Na mindegy, annyira, de annyira felhúztam magam, hogy még aznap addig hajtottam a különböző ügynökségeket, mígnem az egyiktől kaptam egyszerre két túrát isJ Az egyik éppen ma reggel 8kor indul és tart 4 napig, aztán hazajövünk és másnap megint kifutunk 5 napra, yeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeppppppppeeeeeeeeeeee Egy ismerősöm, aki nemrég jött vissza, egy valag cápával találkozott merülés közben, remélem engem sem kerülnek ki és még lehet, hogy a dél felé vándorló bálnák utóvédjeiből is sikerül néhányat elkapnunkJ

Szóval, remélhetőleg ma már a halakkal alszom. Remélem, semmi nem jön közbe és véletlenül egyik nagyhalat sem fogom felhúzni azzal, hogy véletlenül belekönyökölök az orrába, vagy lerombolom a cápa-lakását… Ha esetleg egy hét múlva nem jelentkeznék, mindenesetre hívjátok a GreenPeace-t, hogy jöjjenek megmenteni szegény állatokat…

Az elmúlt hétvégén végre egy rendes lóversenyre is eljutottamJ A Cairns Amateurs a környéken az év legnagyobb rendezvényének számít. Ilyenkor mindenki nagyon komolyan kiöltözik, a nők eszméletlen kalap-kreálmányokkal a fejükön jelennek meg és fogadnak, meg persze ipari mennyiségben isznak 3 napig.

Minden emberi számítás szerint valamikor szeptember 23-a körül érek vissza, aztán még 4 napot töltök itt és irány Sydney. Remélhetőleg addig Miklósi is visszaér Koreából, mert nála töltöm az utolsó néhány napot… Ami a legkomolyabb, hogy október közepéig még ott turnézik a Cirque du Soleil – hisz tudjátok, hogy megőrülök értük – , a Dralion című show val, úgyhogy már meg is van a jegyem:D

Azt hiszem méltó lezárása lesz az elmúlt 7 hónapnak… persze addig még bármi történhet, de reméljük a legjobbakat…

Cairns Amateurs