Hungaroo

Normál esetben nem lenne olyan izgalmas elfoglaltság, ha az ember fodrászhoz megy, hát nekem itt még az is furára sikeredett. Gondoltam, ér annyit a dolog, hogy megosszam veletek. Éppen itt volt az ideje, hogy meglátogassak egy helyi szalont, mert már kezdtek a hátizsákosok is kinézni a buszon, amikor azonban egy idős asszony fél dollárt hajított elém alamizsnaként gondoltam, nosza, megértem egy jó kis hajvágásra (persze ez a féldolláros dolog nem igaz, de nem lepődtem volna meg, tényleg olyan gázul néztem ki).

Az előző post-ban említett Réka nevű ismerősöm a múltkori reggelijén említette, hogy fodrásznak (is) tanul és ha valamikor ráérek, ugorjak be és legalább gyakorol a fejemen. Mivel holnap vizsga, gondoltam tanulás helyett inkább felturbóztatom a fejem, hátha az majd meghatja a vizsgabizottságot.

Mikor megérkeztem, újdonsült fodrászom futólag megemlítette, hogy akkor most én leszek a vizsgafeladata, Kreatív Hajvágás tantárgyból. Hohó, gondoltam, vizsgafeladat még sosem voltam, meg hát nem is vagyok úgy öltözve… a válasz egy szimpla: HÜLYE!! volt. Hogy mi is az a Kreatív Hajvágás, hát amikor nem használ a fodrász edényeket, meg mindenfajta egyéb sablonokat és eszközöket a frizura kialakításához, hanem egy szál ollóval felszerelkezve küzd meg az ellenséggel, és alkot, a kliens egyéniségéhez és fizikai adottságaihoz illő hajkoronát. …aztán meg, végső esetben ott van a nullás gép, gondoltam. Előzőleg úgyis azt beszéltük meg, hogy csak letolja a fejem, legalább le a gond…

A terem tényleg egy hatalmas fodrászüzlethez hasonlított, körben mindenhol tükrök, hajmosók, székek és levágott fejek… no nem ám igaziak, hanem csak amolyan gyakorlófejek, amiken a tanoncok kedvükre trenírozhatják magukat a bodorítás, szárítás, festés és egyéb műveletek tudományaiból, kivéve a vágást. Amint azt megtudtam, a műfejek hajai nem nőnek vissza… Ha a fodrász vágni akar, szerezzen magának modellt!!! Ez lennék én.

Amikor beültem a székbe, volt időm alaposan körülnézni. Ami először megragadta a figyelmem, a körülöttem ülő modellek arckifejezése. …hát, bíztatónak semmiképpen sem mondanám, de még mindig ott van a nullásgép, mantráztam magamban…

Magát a műveletet hosszas brainstorming előzte meg. Először papíron meg kell tervezni, hogy milyen lesz a frizura. Ehhez fellapoztunk néhány divatlapot a legújabbak közül, de sajna nem találtunk egyikben sem olyan fazont, amihez csak hasonlót is lehetett volna faragni abból a micsodából a fejem tetején.

Aztán hírtelen megjött az ihlete a mesternek és megnyugtatott, vagány lesz, majd meglátom.

Majd, mielőtt nekemlátott volna, kitöltöttünk egy adatlapot, ami a projektre, azaz rám vonatkozott:

- Milyen Gábor is vagy? – kérdezte, amikor a nevemhez értünk.

- Milyen lennék? KURJÁK! – válaszoltam teljes közönnyel, olyan semleges hangszínnel, amilyennel csak bírtam, reménykedve, hogy nem tűnik fel senkinek és továbbmehetünk a lakcímemre, vagy ilyesmire.

- Aha, pontos, vagy ellipszilonos jével?. – kérdezte, fel sem nézve a papírról

- Pontos – mondom.

- Oké – és leírja

- YESSSS!! – üvöltöttem, persze magamban, nem esett le senkinek – ÉJJA – ÉJJA – ÉJJA – ÓÓÓ!

Azért a biztonság kedvéért rápillantok én arra a lapra, mert ilyenkor szokott az lenni, hogy azt hiszik, hogy rosszul hallják és leírják úgy, ahogy szerintük igazából lehet.

…így is lett, a lapon a nevem mellett URJÁK

Na, és itt kezdődik az én kálváriám általában.

- Nem úgy, hanem ahogy nem mered leírni... – próbáltam elütni a dolgot a szokásos gyenge viccel, asszem nagyon halkan és motyogva, mert nem nagyon értette.

Na és akkor:

- Kával, KURJÁK, Kával…, az elején, az U előtt!!!

- Tényleg? Kurják? – kérdezte megsemmisítően

- Tényleg… – mondom és éreztem, hogy megint összementem, vagy 5 centit

Asszem, még megpróbálkoztam az ilyenkor szokásos:

- Horvát eredetű, és nincsen ám köze e dugáshoz – dumámmal, de ekkor már tök mindegy volt…

Majd ha nagyon nem történik velem semmi és nagyon írhatnékom lesz, akkor megosztom veletek a kedvenc történeteimet a nevemről, habár sokan már szerintem szinte az mindegyiket ismeritek.

Az egész úgy indult, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, mosás, törlés, aztán hajrááá. Közben, ahogy az fodrászatoknál megszokott, beszélgettünk mindenféléről – a nevemet kivéve. Ki hogy került ide, mit vár az országtól, milyenek az itteni magyarok, tévhitek Ausztráliával kapcsolatban, stb. Nem ő volt az első, aki meglepődött azon, hogy én csak angolozni jöttem egy angol anyanyelvű országba és nem itt képzelem el a jövőmet…

Az idő csak haladt és csak Réka arckifejezéséből, meg a szomszédban ülő néniéből következtethettem arra, hogy hogy is állhat a frizura.

A szomszéd nénin – szerencsétlen – egy indiai és valamilyen egyéb ázsiai leányzó ügyködött ezerrel. Szegények, valószínűleg először csinálhatták, mert a nénike egyszer csak rászólt az egyikre:

- Kicsit óvatosabban szurkálj, mert nagyon fáj…

Ehhez képest nekem még nagyon jó sorom van, meg hát még mindig ott van a nullásgép… – és már nagyon vártam a végeredményt.

A vége felé közeledve felgyorsultak az események, mert asszem nem nagyon érezhette ma az ollót fodrászom és a végét egy kicsit összecsapta. Nézzétek meg a végeredményt:

Én ugyan megpróbáltam megnyugtatni, hogy az én hajammal van a baj, meg hogy szarból nem lehet várat építeni, de ő ragaszkodott hozzá, hogy természetesen ő rontotta el.

- Na mindegy, – mondta – azért bemegyünk, megpróbáljuk aláiratni!

- Oké. Az segít, ha bent megmondom, hogy én ezt a hajat néztem ki és nagyon örülök, hogy végre valaki meg tudta csinálni? – kérdeztem

- ááá, hagyjad csak – mondta, majd elindultunk az iroda felé

- Én nem bírom ki röhögés nélkül – aggodalmaskodtam

- Légyszi, csak azt ne, akkor tuti feltűnik nekik!

Hát, rajtam nem múlik, majd megpróbálok nem röhögni – gondoltam, persze kétségeim azért voltak.

Beléptünk az irodába, egyenesen oda valami illetékeshez és ahogy a hölgy rám nézett, na akkor egyből szakadtunk mindketten…

Amikor kérdezte az akárki, hogy min mulatunk ilyen jól, csak annyit tudtam mondani, hogy valami viccet mondtam és az sikerült ilyen jól. …viszont a hajamon egyáltalán nem lepődött meg, gondolom miket láthatott már…

…aztán, vissza a hajmosóba, kiszedni az ipari mennyiségű zselét, amit azért kent belém, hogy talán az majd segít.

Visszaültem a székbe, a tükörben kérdőn néztem rá

- Nullás?

- Nullás! – válaszoltam megkönnyebülve…

A fura az egészben, – és ezt igazából nem is nagyon értettem – hogy úgy tűnik, hogy megkapja az aláírást fodrászom, csak valami papírmunkát kell még elvégeznie…